aŁien
Tartalom
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Böbe
 
Dumcsi
 
Hahota:-)))
 
Számláló
Indulás: 2004-03-10
 
Ünnepiek
 
Felnőtt részleg (18)
 
Böbe blog 2009.
Böbe blog 2009. : 2009. 04. 04.

2009. 04. 04.

Megy a kocsi Pestre velünk!


Ma reggel, nem túl korán anyuciék bepakoltak egy-két cuccot, és utána nagy meglepetésünkre (és heves izgalom-rohamokkal felszerelkezve) minket is, elindultunk a hosszú útra Pestre. Az út elején nehezen viseltem, hogy nem mehettem előre anyuci ölébe, ezért kaparás, nyühögés, nyalás, ugrálás, hiszti, mindent bevetettem, de nem használt, így amikor belefáradtam elfeküdtem én is a Pici mellé. Egyszer kellett megállni, ahol pisi-kaki minden megvolt 2x is, Székesfehérvár környékén, de utána már sehol sem kellett. 

Jah láttunk egy városi egeret vagy egy csökött patkányt fennt pesten...A mérete miatt nem tudjuk eldönteni mi volt az, mert formára inkább egérre hasonlitott, viszont nagyságra majdnem patkány volt, igaz annál meg kicsit kisebb!

Hazafelé jobban viseltük az utat, csak az utolsó negyed óra volt megint nehéz, mert nem álltunk meg útközben sehol, mert siettünk inkább haza.

 
A hét mondása+képe
 


 
Email

Ha bármivel kapcsolatban fel szeretnéd venni velem a kapcsolatot,írhatsz emilt:

alienevi@gmail.com

DE ezzel az emil címmel msn-en, iwiw-en is megtalálsz: alienevi@freemail.hu

 
A pontos idő...
 
Böngészde
 
Idézetek #1

Ahol emberek vannak, ott hülyék is vannak!

Vezess óvatosan! Nem csak az autókat szokta visszahívni a gyártója!!!

Tesco gazdaságos napelemes zseblámpa...

Nem iszom vizet, mert a halak szerelmeskednek benne!!!

Ne csodálkozz, hogy ilyen fáradt vagyok, öregebb vagyok mint eddig bármikor!

Krisztus meghalt a bűneinkért! Hát ne okozzunk neki csalódást!!!

Ha a tanulás naggyá tesz, hát tanuljanak a törpék!!!

Gondolj át mindent amit mondasz, de ne mondj ki mindent amit gondolsz!!!

Jótanács: Fakírral ne párnacsatázz!

Anyám kínai volt, apán japán, én meg alig látok!

A munka nemesít, de nálunk nincs szükség nemesekre.

.A kritikus olyan nyomorék, aki futni tanít...

 
Tartalom

KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL